A mi kertészetünk!

Budai Kertcentrum: same same...but different

Feeds
Megosztás
Bemutatkozás

Utazásaink során Ázsiában sok helyen láttuk ezt az angol feliratot: same same... but different - főleg egymás melletti pólóboltok kirakatában. Mindenki ugyanazt árulja, mégis kicsit másképp.
A nálunk jóval nagyobb népsűrűségű országokban ezzel a jelmondattal békésen megférnek egymás mellett az ugyanazt a terméket áruló kereskedők. Hisznek abban, hogy ha a saját kis világukon belül jól csinálják a dolgukat és egy kicsit másképp, mint a többiek, akkor sikeresek lesznek. Ez a hit látszik az arcukon, a viselkedésükön, ettől mosolyognak, és ettől élvezik, amit csinálnak. Ettől más itt minden, mint a fejlett világban: úgy csinálják, mintha minden ezen múlna: ezen a napon, ezen az üzleten, ezen a vevőn, ezen a terméken.
Ebben hiszünk mi is. Számunkra is ez a legfontosabb: különbözni másoktól, békességben élni, élvezni a mindennapokat, és másokkal is éreztetni, hogy amit csinálunk, az fontos nekünk.
Erről szól a Budai Kertcentrum, és a családunk élete is.

Mesék a régi időkről

Mostanában Kata baba úgy döntött, hogy éjszaka nem kíván a saját ágyában aludni, sokkal inkább a miénkben. Ez azzal jár, hogy a fél éjszakám alvás helyett azzal telik, hogy az ágy közepéről visszahuzigálom a kisasszonyt, hogy legalább Béla tudjon aludni, neki legyen elég hely. Itt most nem térnék ki arra, hogy Bélának mi a véleménye az egészről. Röviden annyit, hogy ki van akadva: Cicka, minden lehetséges módon elrontjuk (elrontod!!!) ezt a gyereket! És sajnos igaza van...

Na de nem ez a lényeg. Mindezt csak azért írtam bevezetőnek, mert Kata-ráncigálás miatt olyan éberen alszom, hogy az álmaim egészen elképesztően valósághűek. Egyik hajnalban, ébredés előtt pl arról álmodtam, hogy az egyik új kollégámnak mesélek a kezdetekről, hogyan indult a kertépítés 1993-ban. És olyan életszerű volt, hogy mikor felébredtem,  megfogadtam, ezt le is írom, mert vicces és ha visszatérünk néha a múltba, erőt kapunk a jelenhez.

Tehát 1993-ban, az esküvőnk után néhány héttel állunk konyhában, és Béla - aki akkoriban járt állás után, azt kérdezi tőlem: Cicka, mi lenne, ha saját vállalkozásunk lenne? Mondom, hüm-hüm... ugye alkalmazottként biztosabb a jövő, stb. Hát igen, mondja ő, és arra is fel kell készülni, hogy akkor 1-2 ÉVIG nagyon sokat kell majd dolgoznom, mire beindul a cég... de én hiszek benne, hogy sikerülni fog! (ezalatt a 20 év alatt valahogy nem csökkent a munka mennyisége..., sőt!)

Na, végül arra jutottunk, hogy vágjunk bele, építsünk kertet, mint saját vállalkozás. A kis pénzünk arra volt elég, hogy vegyünk egy lepukkant Trabant kombit, egy talicskát, néhány ásót-kapát, és megalapítsuk a céget. Először is nevet kellett neki adni. Béla a főiskola alatt Kecskeméten 2 barátjával bérelt lakást, és az egyiküknek már volt egy cége, B-Ker néven -  ha jól emlékszem, pálinkát és egyéb italokat árult. Nosza, gondoltuk, legyen akkor B-Kert a Béla vagy Buda után, a KERT pedig ugye egyértelmű. A logót néhány külföldi újságból ollóztuk össze, szerintem igen jól sikerült. Csináltattunk nagy táblákat és a II. kerületben egy-két társasház kerítésére kifüggesztettük őket, olyan hangzatos szavakkal, mint "Referenciák, garancia". És jöttek a munkák, telefonáltak az emberek!

Igen ám, de nem volt még csapat, így hirdetést kellett feladni az Expresszben - akkoriban nyilván papír alapon, amire aztán jelentkeztek millióan. Én vettem fel otthon a telefont - egy darabig, míg rá nem jöttünk, hogy milyen sok múlik a megfogalmazáson, és nem vettünk egy üzenetrögzítőt. A kedvencem egy hölgy volt, aki az édesapját akarta munkába állítani. Mondta, hogy imád kertészkedni és csak most lett 55 éves, eddig itt és itt dolgozott, de már több éve nem tud elhelyezkedni - én a nagy tapasztalattal a hátam mögött mondtam, hogy ez szuper, felírom a telefonszámot és majd megbeszélem a férjemmel, vísszahívjuk. Nagyon örült, és mielőtt letette a telefont, még megkérdezte, hogy nagy probléma-e, hogy az édesapjának csak fél lába van?

Hát így indult. Jöttek a munkák, Béla és a csapat minden reggel 7-kor találkoztak a Moszkva téren az 5-ös busz megállójában, beültek a Trabantba (ahogy fejlődött a cég, később már Wartburg kombiba), kimentek a munkaterületre, dolgoztak, Béla rohangált anyagért, 5-kor végeztek, napi elszámolás, mindenki haza. Este írógépen gépeltem az árajánlatokat, szerződéseket, elszámolásokat, indigóval!

Nemsokára kinőttük a Trabantot és kis családi segítséggel tudtunk venni egy, az érettségi évében járó, 18 éves duplakabinos-platós, Ford Transit tíusú teherautót, ami semmilyen szempontból nem volt jó állapotban, de mi tettünk róla, hogy még rosszabb legyen. A Fordot hazahoztuk Zsámbékról, ahol vettük, és elvittük rögtön szervízbe, mert a hűtőlapátot ki kellett cserélni benne. Akkoriban egy nagyon meredek utcában laktunk, leállítottuk az autót ház előtt. Béci reggel fél 7-kor indulna a srácokért a Moszkvára, igen ám, de észrevette, hogy furcsa hangja van a motornak. Nem baj, járatta, gondolta előbb-utóbb kiderül, mi a baj. Ezalatt az egy nappal korábban rosszul berakott hűtőlapát szétverte a hűtőt. Mire észrevette és leállította a motort, már nagy volt a baj. Gondolta azért megpróbálja, és visszamegy vele a szerelőhöz, de ahogy be akarta indítani, kiderült, hogy lemerült az akksi. Sebaj, majd bebikázza. Sajnos nem nagyon értett (már akkor sem) az autós dolgokhoz, és sikerült felcserélnie a pólusokat, így leégett a generátor. Hát, ez ciki, gondolta, el kell vontatni szerelőhöz. Felszaladt az utca tetejére és szerencsére pont arra járt egy IFA, akit megkért, legyen olyan kedves, vontassa fel. A sofőr rendes volt, semmi probléma, itt a kötél, Béla erősítse fel a teherautóra, aztán hajrá. Sajnos a teherautó orral lefelé állt az utcán, Béla pedig még mindig nem értett hozzá túl sokat, így sikerült a kormányösszekötő trapézra kötnie a kötelet.  Mire a teherautó felért a domb tetejére, a kerekei annyira csálén álltak, hogy esélytelenné vált, hogy a saját lábán jusson el a szerelőhöz. Arra már nem emlékszem, hogy javult meg, de a cég még évekig dolgozott vele, tehát valahogy csak sikerült helyrehoznia.

Nagyon fiatalok voltunk, nagyon optimisták, és erről az időszakról a nagy röhögések maradtak meg bennem, az ilyen helyzetek egyáltalán nem vették el a kedvünket, sőt!

Ha tetszett, a továbbiakban még mesélek egy-két sztorit a Hollandiából behozott DAF teherautó kalandos történetéről, ill. a kertépítéses munkák egy-két gyöngyszeméről, mert történtek ám dolgok!

Esküvők és egyebek

A hétvégén esküvőn voltunk. Nagyon szeretem az esküvőket, nagyon jó érzés mások boldogságában részt venni, látni az izgatottságukat, ahogy elindulnak a közös úton.

Amikor 7 éve voltunk házasok, akkor is egy esküvőn voltunk, Béci egyik főiskolai barátja nősült. Sok ismerősünkkel találkoztunk a lagzin és csak kapkodtuk a fejünket: hallottátok, hogy X. megcsalta a párját és most külön élnek? És hogy Y-nék most válnak, Z-knél most folyik a gyerekelhelyezési tárgyalás, stb... Te jó ég!

Béla hallgatja, hallgatja és egyszer csak megszólal: tudjátok mit? Én meg újra elveszem Ildit, javítjuk a statisztikát! Csak néztem... (ekkor már 3 gyerek volt)!

De megvalósítottuk és elég viccesen. Ha már esküvő, adjuk meg a módját:

Először is megkérdeztük a plébános atyát, aki annak idején összeadott bennünket, hogy lehetséges-e ilyesmi, és hogyan. Megtudtuk, hogy bevett szokás a házasság megáldása, ami történhet akár egy második "esküvő" formájában is. Megírtuk, megtelefonáltuk a barátainknak, hogy készüljenek a nagy napra, a szertartásra és utána a bográcsozásra. Nagyon lelkesek voltak.

Kivettünk a kölcsönzőből nekem egy menyasszonyi ruhát (nem hófehéret, mert azért mégsem..., de abroncsos szoknyásat - ez fontos volt). Cipőre és egyéb kellékekre nem költöttünk, volt egy fehér papucsom, nyár volt, gondoltuk megteszi. Béci felvett egy öltönyt.

Viki és én a lakásunkból, Béci és a fiúk (Tomi még babakocsiban) a kis nyári faházunkból indultunk BKV-val és a Moszkva téren, az óra alatt találkoztunk egymással és a násznéppel. Vicces volt, ahogy ott álltam a kislányommal a buszmegállóban a nagyszoknyás ruhámban, mint egy Hófehérke. Papucsban.

Béci vett nekem a Moszkván a virágárusoktól menyasszonyi csokrot, aztán felszálltunk mindannyian a 4-es 6-osra és lementünk a Margit szigetre. Az aluljáróban is nagy sikerünk volt, utánunk is kiabáltak, hogy sokáig éljen az új asszony... mire Béci visszakiabálta, hogy "már használt!". Jó sokan voltunk, hosszú menetet alkottunk, amíg igyekeztünk eljutni a szigeti Kápolnáig, ahol Zoltán atya várt minket. Majdnem elkéstünk, mert eltévedtünk, de végül azért kifulladva kicsit, de megérkeztünk. Viki volt a koszorúslány.

Zoltán atya nagyon szép beszédet mondott, megáldotta a házasságunkat, újra felhúztuk a gyűrűket - igazán megható és szívet melengető élmény volt. (Minden házaspárnak csak ajánlani tudom). A szertartás után, mikor megköszöntük neki, megkérdeztem tőle, hogy gyakori-e az ilyesmi, és azt válaszolta, hogy épp most indult egy csoport Rómába a pápához, hogy hasonló módon kérjék házasságukra a Szentatya áldását.

Visszafelé a villamoson (mintha csak megrendeztük volna), jött az ELLENŐR. A fél násznép azzal a lendülettel leugrott a megállóban, nekünk sem volt jegyünk, de jó fej volt, nem büntetett, csak kért egy fényképet emlékbe. (Nem is lett volna szép tőle: megbüntetni egy menyasszonyt!)

Hazaérve a kertben csaptunk egy nagy bográcsozós, beszélgetős bulit, készült egy csomó fénykép, rengeteg gyerek volt, igazán jól sikerült.

Lezárásképpen az is nagyon tetszett, hogy amikor mentem előhívatni a Fotexhez a képeket, az eladólány látta fényképeken a helyszíneket, és gratulált az ötlethez: milyen szuper, hogy kibéreltetek egy villamost! ... :)

Családi apró-cseprő

Március 28-a van (anyukám és a keresztlányunk szülinapja, Isten éltesse őket sokáig!), és ma azt éreztem, amit általában május végén szoktam: hogy mostmár aztán elég! Túl sok!

Köszönhető mindez a legkisebb nagyfiamnak, a 6 éves Andriskánknak, akivel kapcsolatban eddig gondolatban veregettem a vállam: nálunk aztán nincs testvérféltékenység! Ugyan már! Andris imádja a kishúgát, játszik, foglalkozik vele, vigyáz rá.

Na ez a nevelés csodája pár nappal ezelőtt elkezdett durvulni. Apró jelek voltak csupán: hoppá, Kata felborult. Ó, szegény Kata, véletlenül elesett. Aztán ma reggel szemtanúja is voltam egy ilyen "véletlen" balesetnek: Kata békésen álldogál a 16-os lábacskáin a kiságy mellett, amikor Andris hátulról zsupsz ráugrik és gonosz kis mosollyal ledönti a lábáról. Aztán néz rám nagyra nyílt, ártatlan szemekkel: szegény Kata, beütötte a fejét!

Kata javára kell írnom, hogy manócska arcában fülig érő szájjal vigyorgott az eseten, eszébe nem jutott sírni.... de akkor is! Micsoda dolog volt ez?

Na ez az eset elgondolkoztatott. Aztán történt más is: mondom Andrisnak tegnapelőtt este (én meggondolatlan ...!), hogy "Andriskám, 6 éves vagy, nemsokára oltást kell kapnod, be kell jelentkeznünk a doktor nénihez". Ami ezután következett, azt nem tettem ki az ablakba. Hiszti, ordítás, hogy ő aztán nem fog oltást kapni SOHA, vegyem tudomásul, hogy ő nem is 6 éves és nem is lesz az SOHA ... stb.stb.stb.

Gondoltam, ciki, de majd csak kialussza. És úgy is tűnt elsőre.

Ma reggel tudatosodott bennünk, hogy Tomi sportorvosiját elfelejtettük. De teljesen ám! Odáig eljutottak a papával, hogy leadták a vizeletet (másnap kellett menni az eredményért, és folytatni EKG-val, stb). Nos ennek több mint egy hónapja. Sportorvosi huss, kiment mindenkinek a fejéből. Erre Tomika ma reggel édes, ártatlan arccal odaáll elém, és mondja, hogy tegnap visszaadták a kiskönyvét a pingpongon, és mostmár csináltassuk meg mi a sportorvosit, ők már nem tudnak mit tenni. Ajaj. Hát jó, akkor suli helyett budaörsi sztk.

Szokás szerint felgyorsultak az események: mindenki rohangált, kiabált, Andris siess már, elkésünk, KAta ne most aludj el, majd a kocsiban...

Ekkor Andriska durcásan: ő nem megy oviba, meg különben is oltást fog kapni... és újra jött a hiszti, az ordítás, ráadásul levetkőzött, lerúgta a cipőjét, leült a lépcsőre, és várta a fejleményeket. Én teljesen kikeltem magamból, összeszidtam, felöltöztettem, beraktam a kocsiba, elvittem az oviba...

Aztán Budaörs felé elgondolkodtam. Biztos bennem/bennünk van a hiba. Andris elég problémamentes gyerek - na jó, kicsit öntörvényű - de hihetetlenül melegszívű, segítőkész, szófogadó. Ha jó passzban van és eleget foglalkozunk vele.

Amíg terhes voltam Katával, óriási hangsúlyt fektettem rá, hogy ne érezze magát elhanyagoltnak, csináltunk külön programokat, stb. Mióta beindult az idény, és alig látjuk a papát, amikor meg látjuk, akkor ideges és fáradt, azóta minden kicsit szétcsúszott. Persze ez minden évben így van, csak idén valahogy nehezebben viselem. Emiatt én is ingerültebb és fáradtabb vagyok, és a gyerekek isszák meg a levét.

Úgyhogy VÁLTOZTATNI KELL! Első lépésként itthon hagytam Katust Vikire (szerencsére itthon van, mert beteg - nem ez a szerencse :) ), elvittem Tomit edzésre és utána egyedül mentem Andrisért az oviba. Elmentünk fagyizni kettesben, utána Tomiért kettesben. Megbeszéltük Erika nénivel (Tomi edzője), hogy jövő héttől Andris is jár pingpongozni, amitől hihetetlenül boldog lett (főleg, mert így heti 2 nap ebéd után kell mennem érte az oviba), és láss csodát: mire hazaértünk, még az oltást is meg lehetett beszélni vele, csak annyit kért, hogy ne a hasába (!?), hanem a karjába kapja. Ezt jó szívvel megígérhettem.

Persze ezzel biztos nincs vége és lesznek még nehéz pillanatok, de azért gondolatban msot megveregetem a vállam és örülök, hogy időben észbe kaptam. Esténként elalvás előtt számot szoktam vetni a napi történésekkel, és ilyenkor mindig rácsodálkozom, hogy a sok nehézség után azért mindig minden jóra fordul és hogy milyen szép az élet!

19 év - a hosszú házasság titka

1993. március 13-án volt az esküvőnk. 19 éve! Szinte hihetetlen!

Azóta nagyon sok minden történt: született 5 gyerekünk, legkisebb a Kata. 7 hónapos, nagyon intenzív baba: felül, feláll, mászik - folyamatos felügyeletet igényel!

Alig alszunk tőle, mert az éjszakát is játszótérnek tekinti. Arra már rájöttem, hogy ha este lefektetem a kiságyba, az első ébredés után át kell vinnem a mi ágyunkba, különben órákig tartó bömbölés következik. Átviszem tehát, ahol hozzám bújik, elalszik, aztán felébred, megmássza a fejem, feláll az ágytámlánál, majd némi közelharc után pipilizni kezd (egy pelussal a kezében szopja az ujját) és újra elalszik. Ha szerencsénk van, ez csak egyszer történik, ha pechünk, akkor 5ször, 6szor. Ma éjjel pechünk volt.

Az éjszakának megfelelő hangulatban indulnak a reggelek. Attól függ, mennyire vagyunk fáradtak, fél 7-kor vagy 7-kor kezdjük ébresztgetni a többieket. Viki szerencsére már önálló, mire mi felkelünk, ő már el is ment itthonról. Tomi koránkelő, vele nincs sok gond, Peti viszont bagoly típus: őt kiszedni az ágyból szinte már művészet. Reggeli és uzsonnakészítés, a napi program gyors áttekintése és rohanás. Az esetek 90%-ban időre beérnek (télen Béci viszi őket, tavasztól bicajjal járnak).

A nagyok tehát elmentek, nekem meg itthon maradt a két kicsi. Andriska általában még alszik, vagy nagyjából ilyenkor ébred. Az ő feladata, hogy amíg zuhanyzom, vigyázzon Katára, aki természetesen ilyenkor már fent van – mintha mi sem történt volna éjjel.

Nagyon cukik együtt: Andris játszik a húgával és közben az én stílusomban lamentál neki: „aj Kata, ezt nem szabad! Itt ne állj fel, mert beütöd a fejed”…stb. Közben pedig Kata, mintha csak értené, szót fogad neki. Ezután következik Andrisnak a reggeli, 5 perc tv-nézés (addig felöltöztetem Katust), aztán ő is felöltözik és indulunk az oviba.

A délelőttök változóak: a szokásos házimunka, vagy egy kis céges ügyintézés – attól függ, hol van rám nagyobb szükség. Délután 2-től pedig megkezdődik a gyerekek hazaszivárgása és a különórák ideje. Ez általában egy kis szervezést igényel: Tomit kirakom a pingpongon, aztán megyek Andrisért – ez egy átlagos nap. Kissé borul, ha Petit el kell juttatnom pl. rajzra, vagy Tominak edzés helyett Regnum van. Kata persze mindenhová jön velünk, ez télen rossz, amikor a rengeteg ruhában ül a kocsiban, vagy nem öltöztetem fel eléggé, és későn jut eszembe, hogy ki kell vele szállnom. Nyáron gondolom, egyszerűbb lesz. Az esti hazaszállítás már Béci feladata.

Mire mindenki hazaér, fél 8 van. Ilyenkor igyekszünk egy kicsit beszélgetni, vacsizni, együtt lenni, aztán akinek még van leckéje, nekiül, aki már végzett, pihenget. Bécivel elkezdjük az esti rutint: Andris, Kata fürdetés, Andris mese, Kata szoptatás, Andris lefektetés, Kata lefektetés. Kb. 10-re végzünk. Béci ekkor előveszi a papírjait és dolgozik még egy kicsit, ill. próbálja rávenni Petit (aki ugye bagoly típus), hogy vigye már ki a kutyát és feküdjön le… ez eltart egy darabig. Én általában bealszom Andris-mese közben, ha Katával szerencsénk volt, és elaludt korábban.

Kb. 12-kor fekszik le Béci és nagyjából ezzel egy időben ébred először Kata,… és kezdődik minden elölről.

Hát így élünk mi.

Házassági évfordulónk alkalmából amit mindenképp szeretnék megosztani a lehető legtöbb emberrel: a hosszú, boldog házasság titka (na jó, az egyik titka) a

NAPI HÁROMSZORI ÖLELÉS!!! Nem is olyan könnyű betartani.

Powered by Blogger.hu