Mostanában Kata baba úgy döntött, hogy éjszaka nem kíván a saját ágyában aludni, sokkal inkább a miénkben. Ez azzal jár, hogy a fél éjszakám alvás helyett azzal telik, hogy az ágy közepéről visszahuzigálom a kisasszonyt, hogy legalább Béla tudjon aludni, neki legyen elég hely. Itt most nem térnék ki arra, hogy Bélának mi a véleménye az egészről. Röviden annyit, hogy ki van akadva: Cicka, minden lehetséges módon elrontjuk (elrontod!!!) ezt a gyereket! És sajnos igaza van...

Na de nem ez a lényeg. Mindezt csak azért írtam bevezetőnek, mert Kata-ráncigálás miatt olyan éberen alszom, hogy az álmaim egészen elképesztően valósághűek. Egyik hajnalban, ébredés előtt pl arról álmodtam, hogy az egyik új kollégámnak mesélek a kezdetekről, hogyan indult a kertépítés 1993-ban. És olyan életszerű volt, hogy mikor felébredtem,  megfogadtam, ezt le is írom, mert vicces és ha visszatérünk néha a múltba, erőt kapunk a jelenhez.

Tehát 1993-ban, az esküvőnk után néhány héttel állunk konyhában, és Béla - aki akkoriban járt állás után, azt kérdezi tőlem: Cicka, mi lenne, ha saját vállalkozásunk lenne? Mondom, hüm-hüm... ugye alkalmazottként biztosabb a jövő, stb. Hát igen, mondja ő, és arra is fel kell készülni, hogy akkor 1-2 ÉVIG nagyon sokat kell majd dolgoznom, mire beindul a cég... de én hiszek benne, hogy sikerülni fog! (ezalatt a 20 év alatt valahogy nem csökkent a munka mennyisége..., sőt!)

Na, végül arra jutottunk, hogy vágjunk bele, építsünk kertet, mint saját vállalkozás. A kis pénzünk arra volt elég, hogy vegyünk egy lepukkant Trabant kombit, egy talicskát, néhány ásót-kapát, és megalapítsuk a céget. Először is nevet kellett neki adni. Béla a főiskola alatt Kecskeméten 2 barátjával bérelt lakást, és az egyiküknek már volt egy cége, B-Ker néven -  ha jól emlékszem, pálinkát és egyéb italokat árult. Nosza, gondoltuk, legyen akkor B-Kert a Béla vagy Buda után, a KERT pedig ugye egyértelmű. A logót néhány külföldi újságból ollóztuk össze, szerintem igen jól sikerült. Csináltattunk nagy táblákat és a II. kerületben egy-két társasház kerítésére kifüggesztettük őket, olyan hangzatos szavakkal, mint "Referenciák, garancia". És jöttek a munkák, telefonáltak az emberek!

Igen ám, de nem volt még csapat, így hirdetést kellett feladni az Expresszben - akkoriban nyilván papír alapon, amire aztán jelentkeztek millióan. Én vettem fel otthon a telefont - egy darabig, míg rá nem jöttünk, hogy milyen sok múlik a megfogalmazáson, és nem vettünk egy üzenetrögzítőt. A kedvencem egy hölgy volt, aki az édesapját akarta munkába állítani. Mondta, hogy imád kertészkedni és csak most lett 55 éves, eddig itt és itt dolgozott, de már több éve nem tud elhelyezkedni - én a nagy tapasztalattal a hátam mögött mondtam, hogy ez szuper, felírom a telefonszámot és majd megbeszélem a férjemmel, vísszahívjuk. Nagyon örült, és mielőtt letette a telefont, még megkérdezte, hogy nagy probléma-e, hogy az édesapjának csak fél lába van?

Hát így indult. Jöttek a munkák, Béla és a csapat minden reggel 7-kor találkoztak a Moszkva téren az 5-ös busz megállójában, beültek a Trabantba (ahogy fejlődött a cég, később már Wartburg kombiba), kimentek a munkaterületre, dolgoztak, Béla rohangált anyagért, 5-kor végeztek, napi elszámolás, mindenki haza. Este írógépen gépeltem az árajánlatokat, szerződéseket, elszámolásokat, indigóval!

Nemsokára kinőttük a Trabantot és kis családi segítséggel tudtunk venni egy, az érettségi évében járó, 18 éves duplakabinos-platós, Ford Transit tíusú teherautót, ami semmilyen szempontból nem volt jó állapotban, de mi tettünk róla, hogy még rosszabb legyen. A Fordot hazahoztuk Zsámbékról, ahol vettük, és elvittük rögtön szervízbe, mert a hűtőlapátot ki kellett cserélni benne. Akkoriban egy nagyon meredek utcában laktunk, leállítottuk az autót ház előtt. Béci reggel fél 7-kor indulna a srácokért a Moszkvára, igen ám, de észrevette, hogy furcsa hangja van a motornak. Nem baj, járatta, gondolta előbb-utóbb kiderül, mi a baj. Ezalatt az egy nappal korábban rosszul berakott hűtőlapát szétverte a hűtőt. Mire észrevette és leállította a motort, már nagy volt a baj. Gondolta azért megpróbálja, és visszamegy vele a szerelőhöz, de ahogy be akarta indítani, kiderült, hogy lemerült az akksi. Sebaj, majd bebikázza. Sajnos nem nagyon értett (már akkor sem) az autós dolgokhoz, és sikerült felcserélnie a pólusokat, így leégett a generátor. Hát, ez ciki, gondolta, el kell vontatni szerelőhöz. Felszaladt az utca tetejére és szerencsére pont arra járt egy IFA, akit megkért, legyen olyan kedves, vontassa fel. A sofőr rendes volt, semmi probléma, itt a kötél, Béla erősítse fel a teherautóra, aztán hajrá. Sajnos a teherautó orral lefelé állt az utcán, Béla pedig még mindig nem értett hozzá túl sokat, így sikerült a kormányösszekötő trapézra kötnie a kötelet.  Mire a teherautó felért a domb tetejére, a kerekei annyira csálén álltak, hogy esélytelenné vált, hogy a saját lábán jusson el a szerelőhöz. Arra már nem emlékszem, hogy javult meg, de a cég még évekig dolgozott vele, tehát valahogy csak sikerült helyrehoznia.

Nagyon fiatalok voltunk, nagyon optimisták, és erről az időszakról a nagy röhögések maradtak meg bennem, az ilyen helyzetek egyáltalán nem vették el a kedvünket, sőt!

Ha tetszett, a továbbiakban még mesélek egy-két sztorit a Hollandiából behozott DAF teherautó kalandos történetéről, ill. a kertépítéses munkák egy-két gyöngyszeméről, mert történtek ám dolgok!