Január végén már nagyon ki voltunk éhezve a tavaszra. Rossz volt az idő, esett a hó, szürkeség, szürkeség. Hiányoztak a színek, a virágok, a májusi kék ég.

A BKC történetében minden évben igyekeztünk a szezon indulása előtt egy pár napos kis csapatépítő túrát szervezni. Volt olyan, amikor nem jött össze - általában családi okok miatt: épp egy baba született, vagy még kicsi volt, esetleg betegség, stb. Mindig megbántuk. A munka beindulása előtt kell az összerázódás, a bohóckodás, az együttlét, az egymásra hanglódás.

Hogy idén még véletlenül se lustulhassuk el az utazást, már december elején kitűztük az iroda ajtajára az úticélt. Merjünk nagyot álmodni: Horvátországba megyünk, a Kamenjak félszigetre. Nyáron voltunk ott a családdal, és el voltunk bűvölve. Van egy természetvédelmi terület a félsziget alján, egy park, nyáron persze a csodálatos öblök miatt érdemes felkeresni, a vad természet miatt. És van ott valami még, amit mindenképp meg akartunk mutatni a kollégáinknak. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet télen, de kíváncsi voltam.

Nem volt egyszerű az elindulás. Sötét volt, hideg, éjjel nem aludtam a gyerekek miatt, reggel 5-kor pedig Kata megörvendeztetett egy kiadós hányással. Feladtam. Én maradok itthon, nem fogok egy beteg gyereket egyedül hagyni. Ha pár napra utazunk el kettesben, bébiszitterünk hozzánk szokott költözni. 10 éve ismerem, nagyon szeretjük egymást, a gyerekek oda vannak érte. Felhívtam, hogy ne jöjjön, itthon maradok. Béci dúlt-fúlt. Hogy már mióta tervezzük, hogy milyen jó lesz, hogy a többiek számítanak rám... hogy ne hagyjam egyedül. (előtte való este érkezett haza a 10 napos hollandiai beszerző körútjáról). Végül győzött. Telefonáltunk Ibolyának, hogy mégis megyünk, jöjjön. Viki nagyon édes volt, mondta, hogy ne izguljak, segít, nem lesz semmi baj. Hát jó, induljunk.

A BKC parkolójában találkoztunk, reggel 7-kor. Sajnos nem csak én adtam majdnem fel, Bodzának a dereka kattant be egy nappal korábban és épp az ügyeleten ücsörgött, Brigit pedig elkapta egy gyomorfertőzés, nem tudott elindulni. Nagyon sajnáltuk.

A többiek viszont irtó lelkesek voltak, alig várták, hogy elinduljunk.

Szép, bár hosszú utunk volt, 3 autóval mentünk. Délután 4 körül érkeztünk a faluba, Pula mellett, Medulinba. Kissé kalandosan, de végül megtaláltuk az itthonról lefoglalt Lucia apartmanházat, ami várakozáson felül szuper volt: tágas, szép szobák, tengerre nyíló ablakok, meleg...

Az idő gyönyörű volt, ezért még aznap este lementünk a természetvédelmi területre. És nem bántuk meg. Megtaláltuk a Safari bar-t, amit kerestünk, és úgy viselkedtünk, mint a gyerekek. Nagyon-nagyon élveztük!!! Hintáztunk, csúszdáztunk, "hordóztunk", (kültéri játszótér felnőtteknek), felmásztunk a kilátótoronyba, ugráltunk a hullámok elől az öbölben, és megcsodáltuk a naplementét.

Este bevásároltunk, aztán otthon játszottunk - Norbi verhetetlen a kockapókerben!

Másnap Rovinjt néztük meg, kicsit fújt a szél, de a mediterrán hangulatú házak, a kikötő, a tenger kéksége felejthetetlenné tette a kirándulást.

Vasárnap délben szándékoztunk hazaindulni, de hogy előtte is tartalmasan teljen az idő, interneten körülnéztünk, hogy milyen látnivalók vannak a környéken, és Pulától nem messze találtunk egy cseppkőbarlangot. A tulajdonost felhívtuk, és csak nekünk kinyitotta az egyébként zárva lévő barlangot.  60 m mélyre mentünk le és gyönyörű cseppköveket láttunk.

Ezután sajnos el kellett búcsúznunk Bélától, aki innen továbbment Olaszországba, hogy folytassa a beszerzéseket. Mi többiek hazaindultunk és szerencsésen meg is érkeztün este 7 körül.

Nagyon-nagyon jó döntés volt, hogy elutaztunk! Amikor így együtt vagyunk, mindig kiderül, mennyire szerencsések vagyunk, hogy ilyen kollégákkal dolgozhatunk együtt.

Mindenki feltöltődött egy kis napsütéssel, és hétfőn lelkesen álltunk munkába, hogy felkészüljünk a nagy tavaszi hajtásra.