A hétvégén esküvőn voltunk. Nagyon szeretem az esküvőket, nagyon jó érzés mások boldogságában részt venni, látni az izgatottságukat, ahogy elindulnak a közös úton.

Amikor 7 éve voltunk házasok, akkor is egy esküvőn voltunk, Béci egyik főiskolai barátja nősült. Sok ismerősünkkel találkoztunk a lagzin és csak kapkodtuk a fejünket: hallottátok, hogy X. megcsalta a párját és most külön élnek? És hogy Y-nék most válnak, Z-knél most folyik a gyerekelhelyezési tárgyalás, stb... Te jó ég!

Béla hallgatja, hallgatja és egyszer csak megszólal: tudjátok mit? Én meg újra elveszem Ildit, javítjuk a statisztikát! Csak néztem... (ekkor már 3 gyerek volt)!

De megvalósítottuk és elég viccesen. Ha már esküvő, adjuk meg a módját:

Először is megkérdeztük a plébános atyát, aki annak idején összeadott bennünket, hogy lehetséges-e ilyesmi, és hogyan. Megtudtuk, hogy bevett szokás a házasság megáldása, ami történhet akár egy második "esküvő" formájában is. Megírtuk, megtelefonáltuk a barátainknak, hogy készüljenek a nagy napra, a szertartásra és utána a bográcsozásra. Nagyon lelkesek voltak.

Kivettünk a kölcsönzőből nekem egy menyasszonyi ruhát (nem hófehéret, mert azért mégsem..., de abroncsos szoknyásat - ez fontos volt). Cipőre és egyéb kellékekre nem költöttünk, volt egy fehér papucsom, nyár volt, gondoltuk megteszi. Béci felvett egy öltönyt.

Viki és én a lakásunkból, Béci és a fiúk (Tomi még babakocsiban) a kis nyári faházunkból indultunk BKV-val és a Moszkva téren, az óra alatt találkoztunk egymással és a násznéppel. Vicces volt, ahogy ott álltam a kislányommal a buszmegállóban a nagyszoknyás ruhámban, mint egy Hófehérke. Papucsban.

Béci vett nekem a Moszkván a virágárusoktól menyasszonyi csokrot, aztán felszálltunk mindannyian a 4-es 6-osra és lementünk a Margit szigetre. Az aluljáróban is nagy sikerünk volt, utánunk is kiabáltak, hogy sokáig éljen az új asszony... mire Béci visszakiabálta, hogy "már használt!". Jó sokan voltunk, hosszú menetet alkottunk, amíg igyekeztünk eljutni a szigeti Kápolnáig, ahol Zoltán atya várt minket. Majdnem elkéstünk, mert eltévedtünk, de végül azért kifulladva kicsit, de megérkeztünk. Viki volt a koszorúslány.

Zoltán atya nagyon szép beszédet mondott, megáldotta a házasságunkat, újra felhúztuk a gyűrűket - igazán megható és szívet melengető élmény volt. (Minden házaspárnak csak ajánlani tudom). A szertartás után, mikor megköszöntük neki, megkérdeztem tőle, hogy gyakori-e az ilyesmi, és azt válaszolta, hogy épp most indult egy csoport Rómába a pápához, hogy hasonló módon kérjék házasságukra a Szentatya áldását.

Visszafelé a villamoson (mintha csak megrendeztük volna), jött az ELLENŐR. A fél násznép azzal a lendülettel leugrott a megállóban, nekünk sem volt jegyünk, de jó fej volt, nem büntetett, csak kért egy fényképet emlékbe. (Nem is lett volna szép tőle: megbüntetni egy menyasszonyt!)

Hazaérve a kertben csaptunk egy nagy bográcsozós, beszélgetős bulit, készült egy csomó fénykép, rengeteg gyerek volt, igazán jól sikerült.

Lezárásképpen az is nagyon tetszett, hogy amikor mentem előhívatni a Fotexhez a képeket, az eladólány látta fényképeken a helyszíneket, és gratulált az ötlethez: milyen szuper, hogy kibéreltetek egy villamost! ... :)